Véber: Pillanatok alatt felemeltek, de el is dobtak

BlogLombard Pápa 2010. máj. 1. 13:11

"Elég nehéz heteket éltem meg mostanság, egy-két száz pápai szurkolótól olyan dolgokat kaptam a fejemre, amit nehezen viseltem. Sokan rosszul hiszik: rólam se pereg le minden, én is magamra tudom venni a kritikákat. Sajnos valahol jellemző a magyar foci közegére, hogy percek alatt felemelnek, de ugyanazok percek alatt el is dobnak egyben."

Kérdezték tőlem az elmúlt napokban a visszafogottabb tavaszi kezdés után, hogy nem félek-e attól, hogy lerombolom azt az imidzset, amit a csapattal ősszel felépítettem, esetleg a sorozatos vereségek után megkérdőjelezik-e azt, hogy jó edző vagyok-e.

Nos, először is: Véber György most még semekkora edző. Ez az első szezonja az NB I-ben, úgyhogy badarság lenne azt mondani, hogy kész edzőnek vallanám magam. Ettől még tény, borzasztóan sokat dolgoztunk azért az elmúlt bő egy évben, hogy tartós imidzse legyen az együttesemnek, azaz hogy ha egy szurkoló meghallja azt, hogy Lombard Pápa, akkor egy jó, futballozni akaró csapat jusson az eszébe.

Úgy gondolom, nem állunk rosszul, sajnos az utóbbi időben pont „házon belülről” kaptam a legdurvább kritikákat. Elég nehéz heteket éltem meg mostanság, egy-két száz pápai szurkolótól olyan dolgokat kaptam a fejemre, amit nehezen viseltem. Sokan rosszul hiszik: rólam se pereg le minden, én is magamra tudom venni a kritikákat. Sajnos valahol jellemző a magyar foci közegére, hogy percek alatt felemelnek, de ugyanazok percek alatt el is dobnak egyben.

Beszéljünk egy picit a szakmáról, hiszen pár napja az Újpestet tudtuk legyőzni, ez volt az első tavaszi sikerünk. Kaptam is kérdéseket bőven a meccs előtt, hogy ugyanazt az utat járjuk-e, mint ősszel, amikor a negyedik fordulóig nem szereztünk pontot. Nos, a helyzet teljesen más volt most. Akkor 0 pontos csapatként gyorsan ki lettünk kiáltva kiesőnek, most pedig hiába kezdtük győzelmek nélkül a tavaszt, 23 pont azért csak ott állt a nevünk mellett. Így vártuk az Újpest elleni mérkőzést, amit én nem fordulópontnak mondanék most sem utólag, hanem egy borzasztó fontos meccsnek.

A tabella borzasztóan sűrű, de mi már megszoktuk, hogy az első 8-ban vagyunk, mert szerintem ennek igenis van lélektani jelentősége. Ezzel az 1-0-s sikerrel újra stabilizáltuk a helyünket a tabella első felében, és mentálisan sokat jelent azért nagyon, hogy úgy lépünk pályára egy hétvégén, hogy most lehet, megelőznek minket, vagy viszonylagos nyugalomban.

Ennek a Lombard Pápának amúgy sem kell attól tartania, hogy sorozatban elverjék, heteken át. Van még hova fejlődnünk, de a vereségeink alkalmával se szoktak mindig lefutballozni. Ez a csapat, ha a benne lévő tudás 75%-át kiviszi a pályára, akkor minimum azt el lehet mondani róla, hogy borzasztó nehéz még megverni is.

 (forrás: pepsifoci.hu)

Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Hozzászólások: