Újpesti döntetlen emberhátrányban
HírKaposvári Rákóczi, Liga Kupa, Újpest FC 2010. júl. 25. 11:420

Mindkét csapat az előzetes várakozásoknak megfelelően komolyan vette a találkozót, hiszen gyakorlatilag a legjobb összeállításukban léptek pályára a csapatok, csak a lilák középpályáján szerepelt néhány fiatal. Mészöly Géza együttese egyébként a bükfürdői edzőtáborból érkezett a meccs helyszínére, Kaposvárra. A találkozó két gólját Oláh Lóránt és Simon Krisztián szerezte.
KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC–ÚJPEST FC 1–1 (1–0)
Kaposvár, 500 néző. V: Solymosi P. (Kepe, Mohos)
KAPOSVÁR: Kovács Z. – Okuka, Grúz (Petrók, 79.), Zsók, Kovácsevics (Gujic, 62.) – Pedro, Balázs B. (Hegedűs D., 88.) – Pavlovics (Lipusz, 74.), Kulcsár K. (Zsolnai, 67.), Dzsavad – Oláh L.
Vezetőedző: Sisa Tibor
ÚJPEST: Balajcza – Szokol, Vermes, Takács Z., Kiss Z. – Privigyei (Bognár I., 80.), Egerszegi (Rubus, 90.), Tajthy, Simon K. (Banai, 87.) – Rajczi, Sitku Vezetőedző: Mészöly Géza
G.: Oláh L. (23.) ill. Simon K. (56.)
Kiállítva: Tajthy (45.)
A mérkőzés elejént azért látszódott, hogy mindkét csapat első tétmérkőzését játsza az idényben, hiszen eddig edzőtáborból edzőtáborba jártak a játékosok illetve felkészülési mérkőzésen bizonyíthatták, hogy helyük van a kezdőcsapatban.
A 23. percben egy nem mindennapi jelenet szemtanúi lehettek a jelenlévők: Oláh egy hosszú labdára elstartolt a vonal mellett, de nem volt könnyű dolga, hiszen a veletartó Szokol és a kapujából kifutó Balajcza előnyösebb helyzetben volt, ám az egykori Loki-csatár megkerülte Balajczát éppenhogy benntartotta a labdát, majd begyalogolt vele a kapuig. Óriási hiba volt a portástól! Néhány perccel később a másik kapus, Kovács bakizott hatalmasat, mikor odapasszolta Rajczinak a lasztit, de a támadó centerezését Sitku borzalmasan “túrta” kapura…
Az Újpest sorsa megpecsételődni látszott, mikor az első félidőben második sárga apja után Solymosi játékvezető leküldte a lilák játékosát, Tajthy Tamást, ám a második játékrészben nem adták fel a Mészöly-fiúk és egy tetszetős támadás után Rajczi – Sitku – Simon Krisztián volt a labda útja, majd utóbbi egy testcsel után higgadtan helyezett a bal alsóba.
A hátralévő időben inkább a hazaiak veszélyeztettek (Gujics lőtt egy kapufát is), a lilák emberhátrányban megelégedtek az egy ponttal.
Az összefoglaló:
(Fotó: ujpestfc.hu)
Kutasi Zsolt

Nincs hozzászólás
Nincsenek még hozzászólások.
Új hozzászólás