Törőcsik András agyvérzést kapott

HírVálogatott, Újpest FC 2010. aug. 27. 15:230

Az Újpest legendája otthonában esett el, s emiatt vérömleny képződött a fejében.

Csütörtökön agyi stroke-kal szállították kórházba az Újpest és a válogatott korábbi klasszis játékosát, Törőcsik Andrást. A futballista, akinek csípőprotézisre lenne szüksége, néhány napja esett el otthonában. Az esetet követően egyre rosszabbul lett, s csütörtökön bevitték a Nyírő Gyula Kórházba. Onnan a Honvéd Kórházba szállították át, ahol azonnal agyi CT-vizsgálaton esett keresztül. Kiderült, hogy vérömleny keletkezett a koponyájában. Törőcsik jelenleg nincs közvetlen életveszélyben, egyelőre nem műtik, csak mélyaltatásban tartják, és megfigyelik.

Törőcsik András balra

Az újpestiek volt labdarúgója cselei, helyzetfelismerése, ritmusváltásai és robbanékonysága okán tett szert nemzetközi hírnévre. Törőcsik negyvenöt alkalommal húzhatta magára a címeres mezt, s válogatott mérkőzésein tizenkétszer volt eredményes. Az 1985-86-os szezont a francia Montpellier csapatában játszotta végig. A két világbajnokságon is szereplő játékos pályafutása azonban nem teljesedhetett ki, karrierjének legnagyobb törése az 1980-as súlyos autóbalesete volt, ami miatt le kellett mondani a világválogatottban való szereplését. Ennek dacára a háromszoros magyar bajnok és kupagyőztes virtuóz cseleit a közönség a „Táncolj, Törő!” rigmussal hálálta meg.

Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Még ez is érdekelhet:

Nincs hozzászólás

Nincsenek még hozzászólások.

Új hozzászólás

  (szükséges)

  (szükséges)