A Paks nyerte a nyeretlenek csatáját
ÖsszefoglalóPaksi FC, Szombathelyi Haladás 2010. aug. 28. 21:150
A több helyzetet kialakító vendégek mindhárom pontot elvitték a Rohonci úti stadionból.
Szombathelyi Haladás – Paksi FC 1-2 (1-1)
Rohonci út, Vezeti: Németh Ádám (ifj. Tóth Vencel, Péter Tamás)
Haladás: Rózsa – Schimmer, Guzmics, Lengyel, Tóth – Korolovszky, Rajos, Simon Á. – Oross, Kenesei (Simon A. 79.), Ugrai (Rácz F. 57.)
Paks: Csernyánszki – Fiola, Éger, Sifter, Csehi – Bartha (Magasföldi 61.), Sipeki, Heffler, Miskolczi (Vayer 22.) – Kiss, Montvai
G.: Kenesei (39.) ill. Sifter (28.), Vayer (89.)
Mindkét csapat rendkívül rosszul kezdte a szezont, hiszen a Hali mindössze egy, míg a Paks két pontot gyűjtött eddig. Nos, a találkozó úgy kezdődött, ahogyan sokan számítottak rá: tüzesen. Alig egy perc telt el, mikor Németh Ádám játékvezetőnek máris a zsebébe kellett nyúlnia: Sifter vágta fel csúnyán Tóth Pétert.
Amilyen paprikás volt a kezdés, olyan „íztelen” a folytatás, az első tíz percben gyakorlatilag semmi nem történt a sárga lapon kívül, a kapuk egyáltalán nem forogtak veszélyben. Az első negyedóra végén aztán kezdtek éledezni a csapatok: előbb Kenesei veszélyeztetett, majd a Paks gólfelelőse, Montvai kért szót, de nem tudtak túljárni a kapusok eszén. A 28. percben aztán megszerezte a vezetést (némileg váratlanul) a vendégcsapat: Vayer szögletét fejelte a léc alá Sifter Tamás. A hazaiak sem vártak soká az egyenlítéssel, ugyanis Kenesei nem egészen tíz perccel később egalizált. Korolovszky szabadrúgása után Tóth Péter ismétlését még védte Csernyánszki, Keneseiét viszont már nem.
A fordulást követően mindkét csapatnak akadtak kisebb-nagyobb helyzetei, ám sem Vayer beadásnak szánt lövése, sem Kenesei 18 méteres tekerése nem talált utat a kapuba. A 61. percben aztán szerepet kapott Magasföldi József is a vendégeknél, az, hogy a héten Zalaegerszegről igazolt játékos nem góllal mutatkozott be új csapatában, csak a szerencsén múlott, hiszen beállása után eleresztett lövése csak centikkel kerülte el a hazai kaput. Mikor már mindenki elkönyvelte a döntetlent (újra) vezetést szerzett a Paks: Kiss bedobását Montvai csúsztatta Vayer Gáborhoz, aki nemes egyszerűséggel a kapuba talpalta a labdát… Ezzel megszerezte első győzelmét Kis Károly együttese, míg a Hali továbbra is nyeretlen.
(Fotó: nyugat.hu)
Kutasi Zsolt

Nincs hozzászólás
Nincsenek még hozzászólások.
Új hozzászólás