Bogdán nagy napja a Boltonban – videós összefoglaló!
NemzetköziPremier League 2010. aug. 29. 22:150

Jussi Jaaskelainen kiállítása nyomán, a hétközi Ligakupa-meccsen remekül védő Bogdán Ádám vasárnap, a Birmingham City ellen már a Premier Leagueben is bemutatkozhatott. A magyar hálóőr több mint egy félidőt töltött a pályán, és csapata neki is köszönhetően szerzett 2-0-ról pontot idegenben.
A fiatal kapus a 37. percben „lépett be” hivatalosan az angol élvonalba, amikor is finn kollégáját a játékvezető ütésért- teljesen jogosan- leküldte a pályáról. Ekkor a Bolton Wanderers már egy gól, és egy ember hátrányban is volt, tehát messze volt Bogdán a nyugodt debütálástól. Pláne, hogy a szünet után egyből megduplázta előnyét a hazai csapat, Roger Johnson első félidei találatát Craig Gardner fokozta az 51. minutumban. Aztán Kevin Davies büntetője révén 20 perccel később szépíteni tudott Owen Coyle legénysége, sőt rá nem sokra már egált mutatott az eredményjelző. A csereként beállt Robbie Blake tekert szabadrúgásból pazarul a felső sarokba. A Bolton tehát visszajött a meccsbe, a végén mégis Bogdánnak köszönhették, hogy nem kaptak újabb gólt. A magyar kapus ugyanis nagy bravúrral hárította Cameron Jerome próbálkozását a hosszabbítás perceiben.
A tegnapi Tottenham-Wigan (0-1) mérkőzés után, újabb meglepő eredmény született a 3. fordulóban, a Sunderland ugyanis otthon tartotta mind a három pontot a Manchester Cityvel szemben, mely a ráadásban egy Bent-tizenegyes miatt kényszerült térdre, rögtön a bajnokság elején. Az eredmény, a találkozó képét nézve pedig egyáltalán nem meglepetés, mivel a „fekete macskák” végig közelebb álltak a győzelem megszerzéséhez.
Szintén egy-egy gólos sikert könyvelhetett el a Liverpool és az Aston Villa együttese. Előbbi, kihevervén a hét eleji, „kék” manchesteri zakót (3-0) a West Bromwichot múlta felül az Anfield Roadon, míg a birminghamiek azt az Everton fektették két vállra, amely 11 éve nem kezdte ilyen rosszul a bajnokságot.
Premier League, 3. forduló:
Liverpool– West Bromwich Albion 1–0
Sunderland– Manchester City 1–0
Bolton Wanderers– Birmingham City 2–2
Blackburn Rovers–Arsenal 1–2
Blackpool–Fulham 2–2
Wolverhampton Wanderers– Newcastle United 1–1
Chelsea– Stoke City 2–0
Tottenham Hotspur– Wigan Athletic 0–1
Manchester United– West Ham United 3–0
Aston Villa- Everton 1-0
Heffler Péter

Nincs hozzászólás
Nincsenek még hozzászólások.
Új hozzászólás