Hírverő Újpest meccs Szekszárdon
HírÚjpest FC 2010. szept. 2. 17:340
Pénteken 16:30 órakor az NB III-as Szekszárd vendégeként lép pályára az Újpest FC.
Pénteken 16:30 órakor Szekszárdon lép pályára az Újpest FC. A hazaiak a válogatott programja miatti bajnoki szünetet használták ki arra, hogy egy hírverő mérkőzésre meghívják az Újpest FC-t.
A Tolle UFC Szekszárd csapata az NB III Dráva csoportjában szerepel, jelenleg három forduló után pont nélkül a tabella 15. helyén áll.
A találkozóra a belépők a 500 és 350 forintba kerülnek, a 14 éven aluli diákok ingyen látogathatják az eseményt.
Mészöly Géza:
– Amellett, hogy ez a hazaiak számára hírverő mérkőzés lesz, nekünk remek lehetőség a bajnoki szünetben, hogy meccsterhelést kapjanak a játékosok a Ferencváros elleni derbi előtt. A hétvége programját úgy osztottuk be, hogy minden játékos a lehető legtöbb időt töltse a pályán, ezért utazunk szűk kerettel Szekszárdra, két kapus és tizenkét mezőnyjátékos kaphat lehetőséget a tolna megyeiek ellen. Elkíséri a csapatot Egerszegi Tamás, Simek Pétes és Sitku Illés is, akik kisebb sérülés miatt nem léphetnek pályára. Akik holnap nem tartanak velünk, szombaton lehetőséget kapnak majd az NB II-es csapatban, a Kazincbarcika elleni bajnokin.
A csapattal utazik Szekszárdra a 18 éves Urbányi Kristóf is, aki a héten csatlakozott az Újpest FC B keretéhez.
Az Újpest FC tervezett kerete:
Kapusok: Balajcza Szabolcs, Esterházy Mátyás
Mezőnyjátékosok: Kiss Zoltán, Takács Zoltán, Marin Matos, Simon Krisztián, Rajczi Péter, Tisza Tibor, Kovács Dániel, Böőr Zoltán, Nikola Mitrovics, Pollák Zoltán, Jucemar, Urbányi Kristóf
(Forrás: ujpestfc.hu)

Nincs hozzászólás
Nincsenek még hozzászólások.
Új hozzászólás