Ha a válogatottunkban nincs ló…
VéleményVálogatott 2010. szept. 3. 12:151
Senki nem szeretné leszamarazni, válogatottunk egyes játékosait, de úgy fest a négy évvel ezelőtti selejtezőkhöz képest semmi sem változott. Vagyis egyvalami igen. Újra magyar vezetőedzője van a válogatottnak. Vajon Egervárival sikerül kiugró eredményt elérni?
Kétségtelenül kiváló szakembert találtak a kispadra Egervári Sándor személyében, de be kéne látni nem az ő feladata lesz kötényt adni Ibrahimovic-nak. A svédeket két vállra csak a válogatottunk fektetheti. Amelynek kerethirdetésekor szintén örömünnep tört ki, hiszen Gera Zoltán visszatért. Csupa pozitív fejlemény. Mégis át kellene gondolni józanul, mi vezetett ehhez az össznépi boldogsághoz? A négy évvel ezelőtti keret gerince: Király, Vanczák, Juhász, Gera, Huszti. Most újra fenn vannak a Svédország felé tartó gépen…
A magyar válogatott krémjét ugyanaz a harminc játékos alkotja már évek óta. Tehát van egy pakli kártyánk néhány aduásszal, akiket egyik edző sem mer kihagyni a többi pedig össze vissza cserélődik, de minőségi változás nem történt. Az aduászaink pedig piros fehér zöldben képtelenek úgy focizni, ahogy azt klubjukban teszik. Itthon a szürke nb 1-es meccsek mellett csodáljuk Dzsudzsák, Gera, és Juhász kinti játékát, és azonnal elfelejtjük, hogy a válogatottunkat még együtt sem képesek felemelni.
A legégetőbb problémánk viszont még mindig a támadó szekció. Már rég nem várunk egy Puskás-Kocsis támadópárost, csupán egy párost szeretnénk látni a csatársorban. Mégis hiába voltak az nb 1-ben jó góllövőink: Tököli, Kenesei, Kabát, Bajzát nemzetközileg már nem váltották meg a világot. A mostani keretbe négy támadót jelölt a szövetségi kapitány: Gera, Hajnal, Priskin, Rudolf. Gerzsont most nagy divat árnyékcsatár jelzővel illetni, de mikor rajta áll a magyar nemzet összes szeme, csak árnyék a pályán. Hajnal és Rudolf egyáltalán nem játszik klubjában, Priskin meg talán belelendült. Ezek a tények, mégis egy jó szakács kevés alapanyagból is képes jót főzni, így bizakodhatnánk, hogy Egervári egy ütős kezdő tizenegyet küld fel a pályára. Csak a végén nehogy elsózza…
Számadó Péter

1 hozzászólás
mostk ijutunk az biztos
Új hozzászólás