Vigyázz, kész, rajt!

BeharangozóE csoport, EB beharangozó, Válogatott 2010. szept. 3. 13:030

Ma este Svédországban megkezdi szereplését a magyar válogatott a 2012-es Európa-bajnokság selejtezőjének E csoportjában.

Ma este 20 órakor Svédország ellen kezdi meg EB-selejtezőbeli menetelését a válogatott. A stockholmi mérkőzésen újoncot avat Egervári Sándor: a védelem jobb oldalán a Videoton játékosa, Lázár Pár kap lehetőséget, míg Huszti Szabolcs csak a kispadon kezd.

A már-már igazi mumusként számon tartott svédek nem ismeretlenek egyik hazai szurkoló számára sem: utóbbi négy selejtezősorozatból háromszor került össze a két válogatott, az ezek során lejátszott hét mérkőzésen pedig mindössze egyetlen árva döntetlenre futotta a részünkről. A svédek most is magabiztosak, az Erik Hamrén szövetségi kapitány érkezésével új játékszemléletet követő északiak elsősorban a legnagyobb sztár, Ibrahimovic köré felépített támadógépezetben bíznak. Az Olaszországba a napokban visszatérő támadó a VB-selejtezők kudarca után ugyan lemondta a válogatottságot, ám ahogy az lenni szokott sikerült meggyőzni a folytatásról, alighanem a magyarok legnagyobb bánatára. A válogatottunkat rendre az utolsó percekben szomorító svéd elmondása szerint motiváltabb, mint valaha, szerinte a PSV-s Toivonennel olyan félelmetes csatárpárost alkothatnak, mely garancia lehet a sikerre.

A legutóbbi hírek alapján a magyar válogatottnál alighanem Lázár Pál kezdőcsapatba jelölése jelenti a legnagyobb szenzációt, a fiatal fehérvári bekk Szélesi Zoltánt szorította ki. A védelem közepén az Anglia ellen határozottan bizalomgerjesztően mozgó Lipták-Juhász páros játszik, míg a másik szélen a DVSC játékosa, Laczkó Zsolt kap szerepet. A középpályáról kimaradt az átigazolási időszak két magyar főszereplője (sajnos negatív értelemben), Hajnal és Huszti is, Egervári Sándor minden bizonnyal figyelembe vette, hogy a két játékos emberemlékezet óta nem jutott szóhoz klubcsapata tétmérkőzésén. A Koman-Gera-Dzsudzsák sor előtt Rudolf Gergely játszik csatárt, míg a cserék közé nevezte a szakmai stáb Fülöpöt, Szélesit, Vanczákot, Vermest és Priskint is.

Koman (jobbra) a kezdőcsapatban kapott helyet

A mérkőzés este 20 órakor kezdődik, és hogy sikerül-e a magyar válogatottnak meglepetést okozni, azt honlapunk élő, szöveges közvetítéséből megtudhatja!

A kezdőcsapatok:
Svédország: Isaksson – Lustig, Mellberg, Majstorovic, Safari – A. Svensson, Wernbloom – Elmander, Toivonen, Bajrami – Ibrahimovic

Magyarország: Király – Lázár, Juhász, Lipták, Laczkó – Vadócz, Elek – Koman, Gera, Dzsudzsák – Rudolf

Pásztor András

Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Még ez is érdekelhet:

Nincs hozzászólás

Nincsenek még hozzászólások.

Új hozzászólás

  (szükséges)

  (szükséges)