Szlovák bravúr Moszkvában
HírB csoport, EB összefoglaló 2010. szept. 8. 7:39
Bár még a sorozat elején tartunk, a szlovákok hatalmas lépést tettek az Európa-bajnoki részvétel felé, hiszen hatalmas meglepetésre nyerni tudtak Oroszországban.
Bár még a sorozat elején tartunk, a szlovákok hatalmas lépést tettek az Európa-bajnoki részvétel felé, hiszen hatalmas meglepetésre nyerni tudtak Oroszországban.
A csoport két favoritja találkozott (Írország szólhat még bele a továbbjutásba) a B csoport keddi, moszkvai összecsapásán. Az oroszok kezdték jobban a mérkőzést, Mucha kapusnak többször is bravúrral kellett védenie, hogy megőrizze kapuját. A 27. percben, teljesen váratlanul szerezte meg a vezetést Vladimir Weiss csapata. A gólt szinte ajándékba kapták, hiszen egy hátraadott labdát Akinfejev kapus pontatlanul passzolt vissza a szélre, Miroslav Stoch lecsapott rá, és mivel nem támadták, 17-18 méterről jobb lábbal szépen csavart a bal felső sarokba. A szünetig nem esett több gól, így a vendégek vonulhattak előnnyel az öltözőbe.
A világbajnokságról is lemaradó orosz válogatott holland szövetségi kapitánya, Dick Advocaat a második félidőben hiába küldte pályára egymás után a támadáshoz értő Bisztrovot, Pavljucsenkot és Biljaletgyinovot is, a Szbornaja gólképtelen maradt ebben a játékrészben. Igaz, számon kérhetik, hogy Anjukovval a büntetőterületen belül gyanúsan ütköztek, ám a belga játékvezető sípja néma maradt.
A pénteki meccsen az utolsó utáni percben győztes gólt szerző szlovák csapat ezúttal egy hatalmas védelmi hiba után szerzett három pontot érő gólt. Ha továbbra is kitart a szerencséje (amiért persze tettek is), és a védelme is ilyen masszív lesz, akkor az első VB-t hamarosan követheti az Európa-bajnoki debütálás is. Persze ne legyenek kétségeink, az oroszok is mindent meg fognak tenni a továbbjutásért, amit ki is harcolhatnak, de északi szomszédaink most komoly lépéselőnybe kerültek.
Oroszország – Szlovákia 0 – 1 (0 – 1)
G.: Stoch
