Későn ébredtek az írek Arsavinék ellen – videó

ÖsszefoglalóB csoport, EURO 2012 2010. okt. 8. 23:13

Az Írország-Oroszország Eb-selejtező tétje Dublinban az volt, hogy melyik csapat tudja kihasználni a szlovákok Örményországi vereségét. A fordulatos mérkőzésen a vendégek 3-2-re győztek így feljöttek közvetlenül a 6 pontos Írország mellé a B csoportban. Koraiak voltak tehát azok a hangok, amelyek már elkezdték temetni a Szbornaja-t.

Hazai támadásokkal kezdődött a mérkőzés, Robbie Keane lövése a kapufát találta telibe, ám még ki sem bosszankodta magát az Aviva Aréna közönsége, máris az oroszoknál volt az előny. Arsavin szabadrúgását ugyan bravúrral még hárította Given, ám a kipattanóra érkező Kerzsakov megszerezte a vezetést a vendégeknek (0-1). A szbornaja nem elégedett meg a vezetéssel és Anjukov beadásából Dzsagojev növelte kettőre az oroszok előnyét (0-2). A második félidő elején úgy tűnt Dick Advocaat együttese végleg eldöntötte a három pont sorsát: Sirokov megpattanó lövésével már három gólosra növelték előnyüket Arsavinék. A hazaiak becsületére váljon, hogy ekkor sem adták fel és a Robbie Keane buktatásáért megítélt büntetőt maga a sértett váltotta gólra(1-3), majd Long találatával (2-3) Giovanni Trapattoni együttese szorossá tudta tenni a mérkőzés hajráját. Az utolsó 10 percben azonban hiába rohamozott Írország, az eredmény már nem változott, aminek köszönhetően Oroszország utolérte a tabellán egyaránt 6 ponttal rendelkező Szlovákia és Írország csapatát.

Írország – Oroszország 2-3
Dublin, Aviva Aréna
Jv.: Kevin Blob, Van de Ven, Brink (hollandok)

Írország: Given, St Ledger, Kilbane, O’Shea, Dunne, Whelan (Gibson 66.), Lawrence (Long 62.), Green, Doyle (Fahey 71.), Keane, McGeady
Oroszország: Akinfejev, Anjukov, V. Berezuckij, Ignasevics, Zsirkov, Sirokov, Gyenyiszov, Zsirjanov (Szemsov 68.), Kerzsakov (Pogrebnyak 80.), Arsavin, Dzsagojev (A. Berezuckij 85.)

Gólszerzők: Kerzsakov 11. perc (0-1), Dzsagojev 29. perc (0-2), Sirokov 50. perc (0-3), Keane 71. perc (1-3 tizenegyesből), Long 78. perc (2-3)

A világ legnagyobb fogadói közössége – most 30 EUR ingyen! Betfair.com

Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Hozzászólások: