A hajrában szereztek három pontot a franciák – videó

HírD csoport, EB összefoglaló 2010. okt. 10. 0:42

Az Európa-bajnoki selejtezők D-csoportjában az eddig nyeretlen Románia látogatott a Stade de France-ba. Noha a vendégeknek is volt több helyzete, a franciák végül a hajrában eldöntötték a találkozó sorsát.

A hazaiak kezdték jobban a mérkőzést, az első nagyobb helyzet is előttük, pontosabban Malouda előtt adódott, ám a Chelsea játékosa Nasri passzát követően centikkel tévedett. Az első játékrészben ezen kívül mindössze két kisebb helyzetet jegyezhettünk fel, Valbuena, majd Benzema révén.

A második félidő már lendületesebb játékot hozott, a 47. percben pedig könnyen megszerezhették volna a vezetést a vendégek, ám Floresco löketét Hugo Lloris védeni tudta. A következő percekben visszavette a kezdeményezést a francia válogatott, ám Valbuena, Benzema és Malouda helyzeténél is megmentette csapatát a román kapus, Pantilimon. A 61. percben ismét ő volt a főszereplő, ezúttal Nasri kiszorított helyzetből leadott lövését védte. Tíz perc múlva majdnem hidegzuhany érte Laurent Blanc gárdáját, ám a kapufa mentett: Clichy hibáját kihasználva törhetett előre Marica, beadását követően pedig Sapuranunak hiányzott mindössze néhány centi a gólhoz.

Alig volt hátra néhány perc, amikor megtört a jég, és végre megszerezte a vezetést a fölényben játszó francia csapat. Alou Diarra indította a leshatárról kiugró Loic Remyt, a csatár pedig Pantilimon mellett a hosszú sarokba lőtt. A hosszabbításban végképp eldőlt a csata, a csereként beállt Payet passzából Gourcuff állította be a 2-0-s végeredményt.

Franciaország ezzel megszerezte második győzelmét a csoportban, és hat pontjával átvette a vezetést az egyaránt öt-öt pontos Albánia és Fehéroroszország előtt.

Link: France 1-0 Romania (Group-D)

Link: France 2-0 Romania (Group-D)

Franciaország – Románia 2–0 (0–0)
Párizs, Stade de France. V: Proenca (portugál)

Franciaország: Lloris – Réveillere, Rami, Mexes, Clichy – M’Vila, A. Diarra, Valbuena (Rémy 68′), Nasri (Gourcuff 74′), Malouda – Benzema (Payet 86′)
Szövetségi kapitány: Laurent Blanc

Románia: Pantilimon – Sapunaru, Tamas, Chivu, Rat – Florescu, Radoi, Cocis (Roman 87′), Stancu, Zicu (Deac 46′) – Niculae (Marica 63′)
Szövetségi kapitány: Razvan Lucescu

Gól: Rémy (84′), Gourcuff (93′)

A világ legnagyobb fogadói közössége – most 30 EUR ingyen! Betfair.com

Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Hozzászólások: