Horvát-norvég barátságos harc a felkészülés jegyében
HírEB beharangozó, F csoport, H csoport 2010. okt. 12. 14:13
Egy ilyen párosítás csemegének ígérkezne a mai EB-selejtezők között, ám barátságos jellege okán sem szabad szó nélkül elmennünk mellette.
Az Európa-bajnoki selejtezők meccsdömpingje Horvátországnak nem tartogat semmilyen „feladatot”, a csapat vezetői így edzőpartner után néztek, és remek ellenfelet találtak maguknak Norvégia személyében. A két csapat nagyjából hasonló erőviszonyokkal rendelkezik, bár kétségtelen tény, hogy az utóbbi időben az északiak mintha gyengülni látszanának, míg a horvátokról ennek inkább az ellenkezője mondható el. Az egykori kiváló hátvéd, Slaven Bilic válogatottja Görögország, Izrael, Lettország, Grúzia és Málta mellé kapott besorolást az EB-selejtezőkön, amelyen eddig viszonylag jól szerepelt.
A csapat gyorsan letudta két legerősebbnek ítélt ellenfelét, Görögországot és Izraelt, és négy ponttal zárta ezeket a mérkőzéseket, talán csak a görögök elleni hazai iksz miatt lehet egy kis hiányérzetük. A norvégoknak Portugáliával és Dániával kell megküzdeniük az Európa-bajnoki részvételért, de a neheze nekik csak most következik, annak ellenére, hogy Portugáliával már összecsaptak. Szeptember hetedikén, Oslóban 1-0-ra múlták felül Cristiano Ronaldóékat, ami figyelemre méltó eredmény, és egyértelmű jelzés: Norvégia igényt tart a csoport első helyére. Egy biztos, ma még kísérletezhet Egil Olsen, a következő válogatott-játéknapon azonban már nem hibázhat.
Barátságos válogatott mérkőzés
Horvátország – Norvégia, 20.15
Hegedüs Csaba
- Eb-pótselejtező: Szinte már a csoda is kevés az észt továbbjutáshoz
- Farkasházy Tivadar: “Kisteleki benézte, Egervári nyerő ember, győzünk a finnek ellen”
- Magyar-finn: Szórakoztató mérkőzésre számít a finnek mestere
- Egervári: “Kiszolgáljuk a közönséget”
- 8-0, 1-9, 1-6: Ha megint agyonverjük a finneket, boldogok leszünk
