Német párharc Astanában

HírA csoport, EB beharangozó 2010. okt. 12. 15:18

A nyeretlen Kazahsztán, az eddig 100%-os Németországot fogadja. Joachim Löw legényei nem számíthatnak könnyű túrára.

Soha nem találkoztak egymással a felek ezt megelőzően, csupán klubszinten futottak össze egyszer. Az Európa Liga tavalyi selejtezőjében, a Werder Bremen az FK Aktobe gárdáját verte előbb otthon 6-3-ra, majd idegenben 2-0-ra. A házigazdáknak tehát nem lehet sok jó emlékük német riválisról, de igazság szerint nem is nagyon számítanak másra.

Szövetségi kapitányuk, aki egyébként honfitársai ellen készül, sem számít nagy csodára, mert mint mondta, a DFB nagyon egyben van. „Remek lehetőség számunkra a fejlődésre, és a tanulásra. Kis pontnak számítunk a futballban, és épp csak ismerkedünk még a dolgokkal a legmagasabb szinten. Kedd este is csak annyit tehetünk, hogy minél tovább próbáljuk majd nyíltan tartani a mérkőzést.”- nyilatkozta Storck. A túloldalon közben olyan problémákkal kell szembenézni, mint a pálya minősége, és a fagypont körüli hőmérséklet, amik lehet, nagyobb gondot okoznak majd Lahméknak, mint a kazah védelem. „A célunk egyértelmű, a három a pontért jöttünk. A külső körülmények pedig nem lehetnek kifogások, sem mentségek ennek elérésében.”- nyilatkozta a német csapatkapitány.

Jó hír Joachim Löw, szövetségi kapitánynak, hogy Mesut Özil, az utolsó vizsgálatok szerint hadra fogható lesz kedd este, így nem kell Jerome Boateng kiesését követően még egy hiányzóval számolnia.

Európa- bajnoki selejtező, 4. játéknap:
Kazahsztán- Németország
Astana, Astana Arena; 19:00. Vezeti: Alexandru Dan Tudor (román)

Heffler

Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Hozzászólások: