Portugália Izlandon folytatná a felzárkózást
HírEB beharangozó, H csoport 2010. okt. 12. 20:54
Paulo Bento második mérkőzésére készül a portugál válogatott élén, a Dánia elleni hazai pályán aratott győzelem után Izlandon lépnek pályára Ronaldoék. Ólafur Jóhannesson, az eddig nyeretlen izlandiak kapitánya azt reméli, hogy Hreidarsson és Eidur Gudjohnsen hozzá segítethetik Izlandot első megszerzett pontjaihoz.
Annak ellenére, hogy Hreidarsson csak a kispadon fog kezdeni térdsérülése miatt. Lesz még egy hiányzója a hazaiaknak: Sölvi Geir Ottesen sem léphet pályára, így Kristjan Örn Sigurdsson lesz csapatkapitány az izlandiaknál. “Hermann egy nagyszerű játékos és erős karakter, de sajnos még kisebb sérüléssel bajlódik” -nyilatkozta az izlandiak edzője a mérkőzés előtt.
A szövetségi kapitány beszélt Eidur Gudjohnsen-ről is: “Eidur nem volt kész a játékra az utolsó két mérkőzésünkön, de edzett és játszott néhány meccset már a Stoke-ban. Vele határozottan erősödni fog a csapat.”
Egy újoncot is avathat a kapitány, az FH Hafnarfjordur középpályása, Ólafur Páll Snorrason először szerepelhet a nemzeti csapatban.
A vendégeknél Paulo Bento, a pénteki Dánia elleni 3-1-s győzelem után, újabb három pontot vár csapatától, így az Eb-selejtező kiábrándító kezdése után, ismét esélyesekké léphetnek elő a portugálok. “A cél az, hogy ott legyünk 2012-ben az Európa Bajnokságon. Az első lépést már megtettük a célunk felé Dánia ellen, de ebből a két mérkőzésből hat pontot kell hoznunk!” -nyilatkozta a szövetségi kapitány.
Izland és Portugália felnőtt nemzeti csapata eddig még nem találkozott egymással, tehát az első randevújuk ma este lesz Reykjavikban, így jósolni a múltból nem lehet, viszont nagy meglepetés lenne, ha nem a portugálok győzelmével érne véget a találkozó.
Horváth Kristóf
- Eb-pótselejtező: Szinte már a csoda is kevés az észt továbbjutáshoz
- Farkasházy Tivadar: “Kisteleki benézte, Egervári nyerő ember, győzünk a finnek ellen”
- Magyar-finn: Szórakoztató mérkőzésre számít a finnek mestere
- Egervári: “Kiszolgáljuk a közönséget”
- 8-0, 1-9, 1-6: Ha megint agyonverjük a finneket, boldogok leszünk
