Nyernie kell a Debrecennek az eröltetett menetben is

BeharangozóDVSC TEVA, Szolnoki MÁV FC 2011. máj. 10. 12:53

A már kiesett Szolnoki MÁV FC otthonába látogat a DVSC-TEVA a Monicomp Liga 25. fordulójában. Kondás Eleméréknek nagy szükségük lenne a három pontra, mivel a Debrecen még harcban áll az ezüstéremért vívott csatában. A Szolnok gyakorlatilag "örömfocit" játszhat, mivel Simon Antal együttese hivatalosan elbúcsúzott az első osztálytól.

- Minden pontra szükségünk van, tehát csakis győzelmet várhatok a mérkőzéstől, és úgy kell pályára lépnünk, hogy ez meg is valósuljon. A szolnokiak már kiestek az élvonalból, de éppen ezért veszélyesek, mert eddig a létükért küzdöttek, mostantól azonban egy nyugodt, felszabadult játékot produkálhatnak. Nem azzal kell azonban foglalkozni, hogy ők milyen mentalitásban futballoznak majd, hanem csak azzal, nekünk mire van szükségünk. Az biztos, erőltetett menet közepén vagyunk, vasárnap hajnalban jöttünk haza Kaposvárról, kedden utazunk Szolnokra, míg csütörtökön Zalaegerszegre. Próbáljuk úgy felkészíteni a srácokat, hogy frissek legyenek, mert mind a két idegenbeli meccsen nyerni szeretnénk, utána már nyugodtabban fogadhatnánk a Haladást. Továbbra is sok a sérültünk, Bernáth Csaba, Czvitkovics Péter, Varga József, Kabát Péter és Komlósi Ádám biztosan nem játszik Szolnokon, Farkas Balázs pályára lépése még kérdéses – mondta Kondás Elemér a dvsc.hu-nak.

Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Hozzászólások: