BL-t megjárt román sztárcsapat ellen lép pályára a DVSC
BeharangozóDVSC TEVA 2011. okt. 4. 12:55
A magyar válogatott finnek elleni Eb-selejtezője miatt a hét végén szünet lesz a bajnokságban, ám a Loki-szurkolók így sem fognak unatkozni, ugyanis két mérkőzést is láthatnak Debrecenben. Szerdán Ligakupa-találkozót vív a DVSC-TEVA, pénteken pedig a kolozsvári CFR látogat Debrecenbe egy edzőmérkőzés erejéig.
Szerdán a Mezőkövesd együttesét fogadják a Ligakupa második fordulójában. A 15 órakor kezdődő találkozó minden szurkoló számára ingyenes lesz.
Két nappal később rangos nemzetközi felkészülési összecsapásra kerül sor az Oláh Gábor utcai stadionban, ugyanis a kétszeres román bajnok kolozsvári CFR látogat Debrecenbe.
Az ellenfél az elmúlt három évben kétszer is bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe, míg egyszer az Európa Liga csoportban szerepelt. A pénteken 19 órakor kezdődő mérkőzésre a jegyeket elővételben keddtől lehet megvásárolni a három ajándékboltban Debrecenben (Tesco, Plaza, Malompark).
A B-középbe 500 forint, a többi helyre 1000 forintba kerülnek majd a belépők, a bérletek érvényesek.
