Kabát Péter egy modell mellett találta meg a boldogságot
HírÚjpest FC 2011. okt. 13. 12:34
Kabát Péter, az Újpest közönségkedvence néhány hónapja egy csinos modellel él együtt. A korábbi playmate, Róka Adrienne korábban Bodnár László mellett is feltűnt, de csak barátként. Kabát Péter a Bors című bulvárlapnak nyilatkozott boldogan kapcsolatáról, mely 10 hónapja tart Róka Adrienne-nel.
“Egy baráti társaságban ismerkedtünk össze tíz hónappal ezelőtt. A kapcsolatunk szépen fejlődik, nagyon jól érzem magam Adrienne- nel. A nyáron vele és a fiammal, valamint Kulcsár Tamással, a Debrecen csatárával és a párjával Tenerifén nyaraltunk. Egy hónapja Rómában is eltöltöttünk pár napot kettesben, míg nemrég Grazban voltunk hármasban a fiammal. Adrienne az Újpest hazai meccseire is ki szokott jönni, hogy a helyszínen szurkoljon. Sok időt töltünk együtt, de még nem költöztünk össze. Igaz, ha továbbra is minden ilyen jól klappol, gyorsan változhatnak a dolgok” - mondta a Borsnak Kabát.
