Az Újpest ellen is kikapott a sereghajtó ZTE
ÖsszefoglalóZalaegerszegi TE, Újpest FC 2011. okt. 16. 18:19
A sereghajtó és a mezőnyben egyedüliként nyeretlen Zalaegerszeg 4-2-re kikapott Újpesten a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójának vasárnapi mérkőzésén. Az első perctől kezdve az Újpest akarata érvényesült, s a fővárosiak mezőnyfölényüket kihasználva hamar előnyhöz is jutottak. Az Újpest győzelmével feljött a 13. helyre.
Rajczi góljának köszönhetően már az 5. percben megszerezte a vezetést az Újpest. A vendégek hátrányban sem tudtak nagyobb sebességi fokozatba kapcsolni, sőt, a továbbra is irányító Újpest megduplázta előnyét. A zalaiak enervált és ötlettelen játékára jellemző, hogy az első komoly helyzetet a 45. percben alakították ki – igaz, ekkor csak a kapufa mentette meg a lila-fehéreket a góltól.
A folytatásban sem változott a játék képe, majd a ZTE váratlanul szépített, ettől kicsit megélénkült a játék és az Újpest két gyors góllal végleg eldöntötte a három pont sorsát az alacsony színvonalú találkozón.
OTP Bank Liga, 12. forduló:
Újpest FC-ZTE FC 4-2 (2-0)
Szusza Ferenc Stadion, 2500 néző, v.: Szilasi
gólszerzők: Rajczi (6. és 65., utóbbit 11-esből), Simon K (23.), Markovic (69.), illetve Kamber (61., 76.)
sárga lap: Dvorschák (28.), Rajczi (62.), Kabát (90.), illetve Szakály D. (64.), Bulatovic (67.), Máté P. (70.)
Újpest FC: Balajcza – Szokol, Dvorschák, Mihajlovic, Pollák – Simon K., Markovic (Egerszegi, 85.), Barczi (Kabát, 68.), Tajthy, Balajti (Balogh B., 54.) – Rajczi
ZTE FC: Jahic – Kocsárdi, Bulatovic, Kovács G. (Szalai, a szünetben), Hidvégi – Szakály D. (Hervás, 72.), Máté P., Kamber – Turkovs (Balázs, 57.), Tököli, Méyé
Forrás, fotó: MTI
