Supka és Aczél sem lehetett elégedett a Honvéd-Haladás után

ÉrtékelésBudapest Honvéd, NB I, Szombathelyi Haladás 2011. nov. 26. 13:44

A Haladás vezetőedzője mérgesen nyilatkozott a Honvéd-Haladás mérkőzés után, miután csapata rekordgyorsaságú góllal került hátrányba. Aczél Benny Hill Show-hoz hasonlította csapatának védekezését az első gólnál. Supka Attila, a Honvéd mestere sem volt elégedett, mindkét vezetőedző változásokat helyezett kilátásba a játékoskerettel kapcsolatosan.

Supka Attila, a Budapest Honvéd vezetőedzője a Haladás elleni mérkőzés után a következőképpen értékelte csapata teljesítményét:

“Nem igazán tudtuk megismételni azt a teljesítményt, amit a Győr ellen nyújtottunk, rengeteg hibával játszottunk. Olyan hibákat követtünk el támadásban és védekezésben is, melyeket nem engedhettünk meg magunknak ezen a mérkőzésen. Szerencsével tudtunk vezetést szerezni az első félidő elején, majd megdupláztuk az előnyünket. Ezután azt gondoltam, hogy működik majd az amit megbeszéltünk, járatni a labdát, keresni a további lehetőségeket, ez nem így lett, inkább kicsit zavarodott lett a játékunk, és ezt megkoronázta a 45. percben kapott gól.

A szünetben próbáltuk rendezni a sorokat, megerősítettük a középpályát, mert a szűrés nem igazán akart működni azon a területen. Több labdát kellett volna szereznünk. A második félidőben volt is két-három nagyobb ziccerünk, amivel el kellett volna döntenünk a mérkőzést.

Egy pár játékos már azt hitte, hogy már vége van a mérkőzésnek, rengeteget hibáztunk, az ellenfél pedig átvette a meccs irányítását. Most az értékelésen van a sor, kiválasztjuk, hogy kik azok a játékosok, akikekkel együtt tudunk működni, és kiktől kell megválnunk.”

A vezetőedző válaszolt az őszi szezonra vonatkozó kérdésre is. A Honvéd 17 forduló után a negyedik helyen áll a bajnokságban:

“Az őszi szereplésünkkel kapcsolatosan felemás érzéseim vannak, sokkal többet is kihozhattunk volna a szezonból. Ha megnyertük volna a megnyerhető meccseinket, gondolok itt a Kaposvár, a Pécs és a Haladás elleni találkozóinkra, sokkal jobb pozícióban várhatnánk a tavaszt. Viszont úgy érzem, hogy a lehetőségeinkhez képest ez az eredmény mégis jónak mondható.

Egy-két játékost cserélni fogunk a téli szünetben, természetesen már tudom, kik lesznek a távozók, lesznek olyanok, akiket mi fogunk elküldeni, és olyanok is, akik maguktól mennek el. Pótlásukra lehetőleg az akadémiáról fogunk felhozni fiatal játékosokat.”

Aczél Zoltán, a Haladás vezetőedzője meglehetősen dühösen nyilatkozott a mérkőzés után:

Nulla kettőről felállni bizony nagy dolog. Ahogy ezt a mérkőzést kezdtük, az a Benny Hill-show-ba illett. Nem értettem, mi folyik a pályán, én nem erre készítettem fel a csapatomat! A harmincadik perctől kicsit megnyugodtunk, de szerencsénk is volt, hiszen a Honvéd eldönthette volna a meccset, ha kihasználja a helyzeteit.”

A szakember kitért csapata őszi szereplésére is:

“Poénból azt mondanám, hogy két ponttal kezdtük a tavaszt, de ha félreteszem a tréfát, akkor sajnos azt kell mondanom, hogy rettenetesen gyenge szezont zártunk. Tavasszal a fiatalokat fogom előtérbe helyezni, mert a mostani keretben vannak játékosok, akik alkalmatlanok feladatuk megoldására.”

Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Hozzászólások: