Tarolt a Barcelona, csendre intve a kétkedőket
EredményekLa Liga 2011. nov. 30. 9:29
A Primera Division 14. fordulójából előrehozott mérkőzésen a Barcelona hazai pályán nyert a Rayo Vallecano ellen.
A Nou Camp a hétvégi Getafe elleni vereség ellenére is csordultig volt a nézőktől tegnap, kedd este.
Pep Guardioláék átérezték a találkozó súlyát, hiszen egy újabb fiaskó, ráadásul hazai pályán megbocsájthatatlan bűn lett volna a katalán fővárosban. Ennek megfelelően kezdett a Barcelona és a félidő végén már 3-0-ra vezetteka gránátvörös-kékek. A félidő derekán Alexis Sánchez a 29. percben kezdte meg a gólgyártást, amikor Xavi passza után, befelé cselezett, majd a hosszú felsőbe tekert.
Újabb 12 perc telt el, szinte másolták az első gól forgatókönyvét, igaz a szerencse is a Barcával volt, hiszen Xavi passza megpattanva egy védőn került Sánchez elé, 2-0. A félidőre még egy gól maradt. Dani Alves csodálatos ütemben lépett ki, önzetlenül David Villa elé passzolt, aki az üres kapuba lőtt a 44. percben, 3-0.
A második játékrészre csak egy gól maradt, Dani Alves indított a rövid oldalon Messit, aki jó 30 méterre a kaputól meglódult a jobb szélen és nemes egyszerűséggel a kapuig gyalogolt védőivel a nyakán, végül okos gólt lőtt David Cobeno hasa alatt, beállítva ezzel a megérdemelt 4-0-s győzelmet.
- Labdarúgó NB I: hatodik bajnoki címét nyerte a Debrecen
- Kínkeserves döntetlen az Újpest – Ferencváros rangadón
- Labdarúgó NB1: nyert a Debrecen, a következő fordulóban akár bajnok is lehet
- Labdarúgó NB 1: A Honvéd két büntetőt is kihagyott a Kaposvár ellen
- Labdarúgó NB I: pontokat hagyott Zalaegerszegen az Újpest
