A Fradi 9 emberrel, vészkapussal esett ki a kupából
EredményekFerencvárosi TC 2011. dec. 4. 10:45
A Ferencváros együttese búcsúzott a Magyar Kupa küzdelmeitől, miután 2-2-re végzett a Békéscsabával a nyolcaddöntő visszavágóján, idegenben lőtt több góllal pedig a lila-fehérek jutottak tovább.
A Fradi kezdte jobban a meccset, sőt, az 5. percben már vezetett is Junior tizenegyesből szerzett góljával. A zöld-fehérek ezt követően is támadásban maradtak, de minden helyzetüket kihagyták, ami meg is bosszulta magát. A Békéscsaba a 31. percben gyakorlatilag a semmiből egyenlített Makra révén. A gól után ismét a Fradi vette át a kezdeményezést, de nem nagyon tudott mit kezdeni fölényével.
A fordulást követően az 55. percben aztán ismét előnybe kerültek a zölf-fehérek, Junior lövése Ottenhen került, aki kilőtte a jobb alsót. A Fradi tovább támadott, ám a 65. percben nehéz helyzetbe került, hiszen a megsérülő Klein nem tudta folytatni a játékot, és mivel cseréje már nem volt Détári Lajosnak, így a Fradi tíz főre fogyatkozott. A lila-fehérek egyébként is durván játszottak, néhány belépőjük a jó ízlés határát súrolta.
A 74. percben aztán jött az újabb hatalmas fordulat. Jova jött ki rosszul a kapujából, elütötte a csabaiak csatárát a tizenhatoson belül, a kapus pirosat, a vendégek tizenegyest kaptak. A kapuba vészkapusként Rósa állt be, ám nem tudta védeni Leucuta büntetőjét. A hátralévő időben a Fradi mindent egy lapra feltéve támadott, közben Tchana kiállítása miatt a Csaba is megfogyatkozott.
A hajrában és a hosszabbításban a Fradi a kapu elé szögezte ellenfelét, ám ójabb gólt nem sikerült szereznie, így idegenben lőtt több gólt szerezve a Békéscsaba jutott a negyeddöntőbe.
Ferencváros – Békéscsaba 2-2
Junior 5. – 11-esből, Otten 55. ill. Makra 31., Leucuta 76. – 11-esből
Továbbjutott a Békéscsaba 2-2-vel, idegenben lőtt több góllal.
További eredmények:
Győri ETO FC-DVTK 4-1 (4-0)
Tj.: a Győr 5-2-es összesítéssel
DVSC-TEVA – Kecskeméti TE 1-1 (0-1)
Tj.: a DVSC 3-2-es összesítéssel
Haladás Sopron Bank-Videoton 0-0
Tj.: a Videoton FC 1-0-s összesítéssel
korábban:
Kaposvári Rákóczi-Putnoki VSE (III.) 3-0 (2-0)
Tj.: a Kaposvári Rákóczi 4-1-es összesítéssel
Kozármisleny (II.)-Bajai LSE (II.) 0-0
Tj.: a Baja 2-0-ás összesítéssel
- Labdarúgó NB I: hatodik bajnoki címét nyerte a Debrecen
- Kínkeserves döntetlen az Újpest – Ferencváros rangadón
- Labdarúgó NB1: nyert a Debrecen, a következő fordulóban akár bajnok is lehet
- Labdarúgó NB 1: A Honvéd két büntetőt is kihagyott a Kaposvár ellen
- Labdarúgó NB I: pontokat hagyott Zalaegerszegen az Újpest
