Guzmics Richárd Győrbe igazolhat
HírSzombathelyi Haladás 2012. jan. 14. 15:43
Zajlik az élet a Haladás háza táján: a Videoton által invitált Kovács István mellett Guzmics Richárdot a Győr csábítja.
Nem unatkoznak mostanság a Haladás vezetői, tulajdonosai, hiszen gyakorlatilag egyik tárgyalásról a másikra mennek. Egyrészt a nyáron lejáró szerződésű játékosok – Guzmics Richárd, Tóth Péter – szerződését kívánják meghosszabbítani, másrészt ott van Kovács István ügye, és akkor még nem esett szó a kecskeméti Bori Gábor, Balogh Béla, a kaposvári Kulcsár Kornél, esetleg a videotonos Nagy Dániel leigazolásáról. A legfrissebb hír szerint a szombathelyiek hátvédjét, a 24 esztendős Guzmics Richárdot a Győri ETO csábítja. Az információt Tóth Miklós, a Haladás ügyvezetője is megerősítette.
“Gyakorlatilag már tavaly nyár óta szeretnénk Guzmiccsal szerződést hosszabbítani, tervünk szerint két évvel, azaz 2014. június 30-ig íratnánk alá vele az újabb megállapodást, de ez egyelőre nem sikerült - tudtuk meg Tóth Miklóstól. – Ricsivel csütörtökön is tárgyaltunk, újabb ajánlatot tettünk elé, de most sem állapodtunk meg. Egyébként megerősíthetem, igaz a hír, futballistánkért hivatalosan bejelentkezett a Győri ETO, de mint említettem, mi szeretnénk ha Guzmics hosszabb távra elkötelezné magát hozzánk.”
Hogy a napi “Mi van Kovács Istvánnal?” – fonalat ne szakítsuk meg, megkérdeztük Tóth Miklóst, van-e fejlemény a játékos ügyében. Az ügyvezető közölte, nem történt változás, ugyanakkor annak a lehetőségét nem zárta ki, hogy a hétvégén lesz miről beszámolni.
(Forrás: haladas.hu)
