Supka Attila szívesen ment volna Irakba
HírBudapest Honvéd 2012. jan. 19. 18:30
Előzetes tervek szerint Irakba ment volna edzőtáborozni a Budapest Honvéd FC együttese, azonban ez nem valósult meg. Többek közt erről, a felkészülésről és a játékosmozgásról is nyilatkozott a csapat mestere, Supka Attila, a honvedfc.hu-nak.
- Elmarad az iraki edzőtábor, lesz helyette másik?
- Ezt még nem tudjuk. Én szívesen mentem volna Irakba. Jó lenne elmenni valamerre edzőtáborozni, mert azt be kell látnunk, a körülményeink a Bozsik Stadionban behatároltak. Csak a műfüves pályát tudjuk használni, pedig jobb lenne füves pályán készülni. Bízom benne, hogy lesz edzőtábor.
- Milyen szakaszokra oszlik a felkészülés? Hogy teljesítenek az NBII-ből felkerült játékosok?
- Az első három hétben az alap állóképesség, tüdőkapacitás fejlesztése a cél, persze a legtöbb feladatot labdával végezzük. Ezután következnek a speciálisabb gyakorlatok. A fiatalok jól dolgoznak, odateszik magukat. Kezdenek hozzászokni ahhoz a terheléshez, ami itt van a felnőtt csapatnál. A legfontosabb, hogy sérülés nélkül megússzuk a felkészülést.
- A védelemben nincs változás, de a támadószekcióból távozott Abass, Torghelle, Zelenka, Sekulic.
- A csapat gerince együtt van, Abass és Torghelle helyére kell igazolnunk. Zelenka és Szekulics csak kiegészítő emberek voltak. A bajnokság elején még nem volt Sanyi, akkor is megoldottuk a feladatokat, most is megfogjuk. Danilo itt van velünk, az ő ügyében még nincsen semmi konkrétum.
- Ismét érkeztek próbajátékosok Dina és Faggyas személyében.
- Egy edzés után még nem sok minden derült ki róluk. Szombaton meccset játsszunk, utána már többet tudunk.
Forrás, fotó: honvedfc.hu
