Farkas Balázs: Komoly céljaim vannak

HírDVSC TEVA 2012. jan. 24. 11:43

Farkas Balázst 2010 nyarán igazolta le a DVSC-TEVA együttese, de sokat még nem tudott bizonyítani a 22 éves játékos, mivel sorozatos sérülések hátráltatták és több műtéten is átesett. Szombaton, a Szatmárnémeti ellen egy félidőt játszott a játékos a dvsc.hu-nak nyilatkozott.

- Nagyon boldog vagyok, hogy hosszú idő után újra mérkőzést játszottam. Nem is gondolnák az emberek, milyen sok edzés van mögöttem, milyen munka folyt a háttérben annak érdekében, hogy minél hamarabb felépüljek. Sokat tettem a felépülésem érdekében, de azért a pályán töltött perceket, a mérkőzésterhelést semmi nem pótolja, ezért az edzőmeccsen kellett egy kis idő, hogy felvegyem a ritmust. Átestem több műtéten, nagyon viszontagságos időszakon vagyok túl, de felépültem, és nagyon örülök, hogy ismét a csapattal készülhetek. Az ősszel már volt olyan időszak, amikor bekapcsolódtam a csapat életébe, edzettem a srácokkal, de akkor még akadtak gondok, a rúgásoknál éreztem a fájdalmat, ezért sem tudtam folyamatosan a többiekkel készülni. A decembert végigdolgoztam, ennek is köszönhetően úgy tudtam elkezdeni a munkát, hogy teljesen fájdalommentes vagyok. Csak az alapozás viszontagságait viselem magamon – itt a fáradtságra gondolok -, de nem sír a szám, nagyon örülök, hogy végre edzhetek a társakkal. Teljes erőbedobással azon leszek, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsam az edzőmérkőzéseken, és kivívjam a helyem a csapatban. Többször is elhangzott már az öltözőben, hogy senkinek nincs bérelt helye. A csapat nagyon jól teljesített az őszi szezonban, emiatt az egyik szemem sírt, a másik nevetett. Egyrészt örültem a sikereknek, de az fájó volt, hogy ebből nem tudtam kivenni a részem. Túltettem magam rajta és bízom benne, a tavaszi szezonban immár velem menetel a Loki. A felkészülés elején járunk, remélem, kapok még lehetőséget az edzőmeccseken a bizonyításra, és igyekszem úgy teljesíteni, hogy a szezon során komolyan számoljanak velem, mert ahogy a csapatnak,  nekem is komoly céljaim vannak – nyilatkozta a Loki 22 éves játékosa, Farkas Balázs.

Forrás: dvsc.hu, Fotó: haon.hu

Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Hozzászólások: