Írország Egerváriék ellen főpróbázhat az Eb előtt
HírVálogatott 2012. jan. 27. 16:32
Írország, illetve Izrael elleni barátságos mérkőzésekkel bővült, s így már szinte teljesnek tekinthető a magyar labdarúgó-válogatott idei programja.
A magyar szövetség pénteki tájékoztatása szerint – amint azt már az ír szövetség szerdán a honlapján közölte – az Európa-bajnokságra készülő írekkel június 4-én hazai pályán mérkőzik meg Egervári Sándor együttese, majd augusztus 15-én fogadja Izrael legjobbjait.
A kontinensviadalról lemaradt, a szeptemberben kezdődő világbajnoki selejtező-sorozatra készülő magyar csapat idén először február 29-én Bulgária együttesével küzd meg Győrben, s már az is korábban biztos volt, hogy június 1-jén az írekhez hasonlóan Eb-résztvevő cseh csapathoz látogat a kontinensviadal kvalifikációs sorozatában csoportjában harmadikként zárt magyar együttes.
Az idei versenynaptár utolsó bizonytalan pontját november 14-e jelenti, ugyanis erre a napra még nincs ellenfele a válogatottnak, de a korábbi évek alapján szinte biztosra vehető, az év utolsó hivatalos FIFA-játéknapján is pályára lép majd az együttes.
A magyarok vb-selejtezős sorozatot szeptember 7-én Andorrában kezdik meg, szeptember 11-én a hollandokat fogadják, majd október 12-én Észtországban lépnek pályára, utolsó iei kvalifikációs mérkőzésüket pedig négy nappal később, hazai környezetben vívják Törökország legjobbjai ellen.
Tisztelt Olvasóink!
Honlapunkon megváltozott az hozzászólási, kommentelési rendszer. Az utóbbi időben igen megszaporodtak az ide nem illő hozzászólások, amit szeretnénk kiszűrni.
A Facebook alapú kommentelési rendszer alapja, hogy mindenki csak saját Facebook profiljával tud hozzászólni a cikkekhez, így nem lehet álnéven rágalmazni, szidalmazni a jövőben. Reméljük, hogy ezzel inkább olvasókat nyerünk, mint sem veszítünk.
Jó szurkolást kívánunk!
Pintarics Balázs főszerkesztő
