Jó úton halad a Haladás új szerzeménye

HírSzombathelyi Haladás, Videoton 2012. feb. 1. 17:05

Nagy Dániel a Haladás Sopron Bank együttesébe került kölcsönbe a Videoton együttesétől. A szombathelyi alakulat új szerzeménye a haladas.hu-nak nyilatkozott az új csapatáról, a csapattársakról és az elmúlt felkészülési mérkőzésekről.

(Fotó: vasnepe.hu)

- Túlzás lenne azt állítani, hogy már teljesen beilleszkedtem a szombathelyi közegbe, ez nyilván nem megy egyik-napról a másikra, kicsit hosszabb időt vesz igénybe. Ugyanakkor jól haladok, hiszen a régebbi Haladás-játékos mindenben segítenek, hoznak-visznek a városban, megmutatják mit hol találok, és hívtak már az Admirál-Haladás futsalmeccsére is. Tehát az egyértelmű, hogy nyitottak a srácok, innentől kezdve csak rajtam múlik, hogy teljesen elfogadjanak. A Videotonnál hagyomány volt, hogy az újak vendégül látják a régieket, ez Szombathelyen sincs másként, így az elmúlt hétvégén Kulcsár Kornéllal összehívtuk a csapatot – gondoltuk minél előbb, annál jobb. Tehát a pályán kívül jól haladnak a dolgok, a gyepen azonban több idő kell a beilleszkedésre, ez még nem klappol annyira, kicsit döcög a dolog, de miután még csak pár edzésen és két edzőmeccsen vagyok túl, ez nem is csoda. Jó, ha belegondolok a két edzőmeccsen volt pár olyan momentumom ami nekem is tetszett, de fizikálisan előbbre tartok mint játékban. Remélem az idő előrehaladtával a legjobb formámat nyújtom majd - nyilatkozta a haladas.hu-nak Nagy Dániel.

Csajok, foci, hírek, fotók, videók: kattints ide!
Hozzászólások: