Győr: 35 millióba kerülhetett a ZTE középpályása
HírGyőri ETO, Zalaegerszegi TE 2012. feb. 22. 13:23
A bosnyák-szerb középpályásért 120 ezer eurót fizethetett az ETO, ráadásul két játékos is Zalaegerszegen folytatja kölcsönben a szezon végéig.
Djordje Kamber 1983. november 20-án született, bosnyák-szerb labdarúgó. A középpályás az OFK Beogradban mutatkozott be az első osztályban, majd kisebb kitérők után 2006 nyarán Szarajevóba költözött. Hamar alapembere lett a Zseljezsnicsarnak, bemutatkozott a válogatottban is. Ekkor figyeltek fel rá a Miskolcon, 2008 elején került Magyarországra. A Diósgyőr után a Zalaegerszeg következett, most Győrbe igazol. A játékos az eto.hu kérdésére elmondta: “Azért igazoltam ide, mert az egyik legszervezettebb klub Magyarországon, ez volt a motivációm, ráadásul a csapat ugye most a második helyen áll, komolyak a kihívások és ez nekem is fontos. Szeretnék még sikeresebb játékos lenni, akinek a csapata az éremért harcol és meg is szerzi azt, és aztán szeretnék a nemzetközi kupában is bizonyítani. Az a célom, hogy játékommal örömet szerezzek a szurkolóknak, és a klubbal közös sikereket érjünk el, ez motivált engem.”
Az átigazolási összeget nem hozták nyilvánosságra a két csapat, ám transfermarkt.de portál állítása szerint 120 ezer euróért vált klubot a játékos. Az ellenben biztos, hogy a Győr a pénzen kívűl játékosokat is küld kölcsönbe: Nicorec és Ganugrava is Prukner László rendelkezésére állnak a szezon végéig.
