Oroszország nyerte a legtöbbet a Szlovák-Ír meccsen

HírB csoport, EB összefoglaló 2010. okt. 12. 23:440

Nem bírt egymással Szlovákia és Írország Zsolnán, ami a Macedóniában győzedelmeskedő oroszoknak jött a legjobban. Írország számára élet-halál harc volt a szlovákiai fellépés, hiszen Örményországtól és Oroszországtól egyaránt kikapott Giovanni Trapattoni együttese, mindenképpen szükségük volt tehát a három pontra.

Írország ellen kell javítani Szlovákiának

HírB csoport, EB beharangozó 2010. okt. 12. 16:010

Szlovákia futballja az utóbbi egy-két évben rendkívüli fejlődésen ment keresztül, a világbajnokságot is megjárt csapat pedig az EB-selejtezőket is jól kezdte, két győzelem után viszont kínos vereség csúszott be Örményországban. Ezúttal otthon javíthatnak az írek ellen. Az EB-selejtezők B-csoportjában a remekül rajtoló Szlovákia Írországot fogadja. Igazi háromesélyes meccs lesz.

Későn ébredtek az írek Arsavinék ellen – videó

ÖsszefoglalóB csoport, EURO 2012 2010. okt. 8. 23:130

Az Írország-Oroszország Eb-selejtező tétje Dublinban az volt, hogy melyik csapat tudja kihasználni a szlovákok Örményországi vereségét. A fordulatos mérkőzésen a vendégek 3-2-re győztek így feljöttek közvetlenül a 6 pontos Írország mellé a B csoportban. Koraiak voltak tehát azok a hangok, amelyek már elkezdték temetni a Szbornaja-t.

Advocaaték az eddig hibátlan írekhez látogatnak

HírB csoport, EB beharangozó, EURO 2012 2010. okt. 8. 10:270

Péntek este csoportrangadót játszanak Dublinban. Írország együttese Oroszországot fogadja a 2012-es Eb-selejtezők harmadik fordulójában.

Délszláv pontosztozkodás

HírB csoport, EB összefoglaló 2010. szept. 8. 11:580

Az első félidőben a sárga lapok számát, a második játékrészben a gólokat osztották el egymás között igazságosan szomszédaink. Így megszületett a C csoport első döntetlen eredménye: Szerbia – Szlovénia 1-1.

Szlovák bravúr Moszkvában

HírB csoport, EB összefoglaló 2010. szept. 8. 7:390

Bár még a sorozat elején tartunk, a szlovákok hatalmas lépést tettek az Európa-bajnoki részvétel felé, hiszen hatalmas meglepetésre nyerni tudtak Oroszországban.

Az írek hozták a kötelezőt

HírB csoport 2010. szept. 7. 23:460

Írország Andorrával találkozott, a selejtezők második fordulójában. Hogy ki nyeri meg a meccset, nem volt kérdés.



Tabella - NB I

Hely Csapatok M Gy D V Gólok GK Pont
  1 DVSC-TEVA 17 12 5 0 35 : 11 24 41
  2 Győri ETO FC 17 12 1 4 30 : 18 12 37
  3 Videoton FC 17 10 2 5 32 : 13 19 32
  4 Budapest Honvéd FC 17 8 5 4 32 : 21 11 29
  5 Diósgyőri VTK 17 8 4 5 28 : 23 5 28
  6 Pécsi MFC 17 7 7 3 27 : 26 1 28
  7 KTE-Ereco 17 7 4 6 28 : 24 4 25
  8 MVM Paksi FC 17 6 6 5 31 : 32 -1 24
  9 Ferencvárosi TC 17 5 4 8 16 : 17 -1 19
  10 Újpest FC 17 5 2 10 22 : 31 -9 17
  11 Haladás Sopron Bank 17 4 5 8 17 : 24 -7 17
  12 Vasas-Híd 17 3 8 6 16 : 24 -8 17
  13 Kaposvári Rákóczi FC 17 2 11 4 20 : 25 -5 17
  14 FGSZ Siófok 17 3 7 7 15 : 24 -9 16
  15 Lombard Pápa Termál FC 17 4 3 10 17 : 26 -9 15
  16 ZTE FC 17 0 6 11 16 : 43 -27 6

Gólmánia: 11-esből 1-es!


Fotosokk: Az évszázad igazolása!